Fűszeres csicseriborsós zúzaragu

2289k

Ez egy finom indiai ízvilágú fűszeres ragu, igazából húsmentesen készül hazájában, de mivel a gyermekeim nagy húsevők, így hús is került bele.

Fűszeres csicseriborsós zúzaragu

Hozzávalók: 50 dkg csirkezúza, 1 fej hagyma, 2 cikk fokhagyma, 1.5 teáskanál gyömbér (friss, reszelt),2 evőkanál étolaj, 1 teáskanál garam masala, 0.5 teáskanál cayenne bors (paprika), 1 mokkáskanál római kömény – őrölt, 1 teáskanál fahéj (őrölt, 0.5 teáskanál szegfűszeg (őrölt), 0.5 teáskanál koriander – őrölt, só ízlés szerint, 3 evőkanál sűrített paradicsom, 30 dkg csicseriborsó (főtt), 0.5 marék petrezselyemzöld.

Elkészítése: Felaprítjuk a hagymát, fokhagymát és a gyömbért, majd egy serpenyőben olajat hevítünk és arra dobjuk a három összetevőt. Pár percig pirítjuk őket, vigyázva, nehogy megégjenek. A többi fűszert egy mozsárban összetörjük. Mikor üvegesre pirult a hagyma, hozzáadjuk a fűszereket és újabb pár percig hagyjuk pirulni a keveréket. Ezután hozzáadjuk a megmosott darabokra vágott zúzát, pár perc után a paradicsompürét és annyi vizet amennyi ellepi. Lefödjük, és addig pároljuk, amíg a zúza megpuhul.  A végén hozzáadjuk a csicseriborsót és lefedve 10 percig főzzük.  Miközben fő felaprítjuk a petrezselyemzöldet, tálaláskor megszórjuk vele.

Gombás-tojásos zúzapörkölt

1664k

Hétköznapi tartalmas, gyorsan készülő ebédünk.

Gombás-tojásos zúzapörkölt

Hozzávalók: 50 dkg csirkezúza és szív, 25 dkg gomba, 5 darab főtt tojás, 2 darab ecetes uborka, 1 fej hagyma, kevés olaj, só, őrölt fekete bors, ízlés szerint kakukkfű, 1 evőkanál teljes kiőrlésű liszt, 2 dl tejföl, a tetejére apóra vágott zöldhagyma.

Elkészítése: A zúzát megmossuk, kisebb darabokra vágjuk, és egy tálban összeforgatjuk a fűszerekkel. A hagymát meghámozzuk, és apróra vágjuk. A gombát is megtisztítjuk és darabokra vágjuk. Egy serpenyőben felforrósítjuk az olajat, megpároljuk benne a hagymát, majd hozzáadjuk fűszerpaprikát, felöntjük kevés vízzel és elkavarjuk. Ekkor hozzáadjuk a zúzát, fűszerezzük és felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Fedő alatt puhára főzzük. A vége felé hozzáadjuk a gombát, és az uborkát, addig főzzük ameddig a gomba is elkészül. Ekkor belerakjuk a cikkekre vágott tojást, majd behabarjuk a liszt-tejföl keverékkel. Tálaláskor megszórjuk zöldhagymával.

Csirkezúza, szív hajdinával

A hajdina igen értékes vitaminforrás, mivel a B-vitamincsoport majdnem minden tagját tartalmazza, ráadásul gluténmentes. Viszonylag ritkán használjuk, pedig felhasználása igencsak sokoldalú. Elhatároztam, hogy ezentúl gyakrabban fogyasztunk hajdinás ételeket.

Csirkezúza, szív hajdinával

Hozzávalók: 50 dkg csirkezúza és szív, 1 nagy fej hagyma, 2 dl hajdina, 30 dkg fagyasztott bébirépa, kevés olaj, fűszerpaprika, só, bors, petrezselyemzöld.

Elkészítése: A szívet és a zúzát alaposan megmossuk, majd kisebb darabokra vágjuk. A hagymát meghámozzuk, és apróra vágjuk, majd a felhevített olajban megpároljuk. Rádobjuk a húst és kicsit lepirítjuk. Ezután megszórjuk fűszerpaprikával, majd rögtön utána felöntjük vízzel. Sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt puhára pároljuk a húst. Amíg a hús párolódik, a hajdinát kétszeres mennyiségű sós, vízben puhára főzzük, kevés olajat csepegtetünk hozzá. Amikor a hajdina megpuhult a bébirépával együtt a zúzához adjuk és összefőzzük. Tálaláskor megszórjuk petrezselyemzölddel.

 

 

Zúzaragu portugál módra, azaz zöldséges zúzaragu

A megszokott zúzapörkölttől kicsit eltértem ezúttal, más az ízvilága, de nagyon finom.

Zúzaragu portugál módra, azaz zöldséges zúzaragu

Hozzávalók: 50 dkg csirkezúza, 1 maréknyi friss koriander apróra vágva (vagy őrölt koriander vagy petrezselyemzöld, aki nem szereti a koriandert), 1 fej hagyma, 2 darab piros paprika, 3-4 darab burgonya, 1 zellerszál, 1 sárgarépa, 1 fehérrépa, kevés olívaolaj, 3 cikk fokhagyma, só, őrölt fekete bors.

Elkészítése: A zúzát megmossuk, kisebb darabokra vágjuk, és egy tálban összeforgatjuk a fűszerekkel. A zöldségeket meghámozzuk, és kis kockákra vágjuk. Egy serpenyőben felforrósítjuk az olajat, megpároljuk benne a két féle hagymát, majd hozzáadjuk a zúzát és a zöldségeket, a burgonya kivételével. Felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, fedő alatt puhára főzzük, ekkora hozzáadjuk a burgonyát, és addig főzzük ameddig a burgonya is elkészül.

 

Csirkezúza Eszterházy módra

Hétköznapi ebédtipp, a klasszikus zúzapörkölt helyett készíthetjük Eszterházy módra is. Gyökérzöldség majdnem mindig található nálam a kamrában, úgy hogy adott volt a lehetőség, hogy mit kezdjek a zúzával :).

Csirkezúza Eszterházy módra

Hozzávalók: 30 dkg csirkezúza, 2 közepes fej hagyma, 3 sárgarépa, 2 petrezselyemgyökér, 2  fehérrépa, 1 evőkanál liszt, 2 babérlevél, 1 dl fehérbor, só ízlés szerint, 1 evőkanál fűszerpaprika, bors ízlés szerint (őrölt), kevés olaj, 2 dl tejföl.

Elkészítése: A zúzát megtisztítjuk és darabokra vágjuk. A hagymát az olajon megdinszteljük. Tűzről lehúzzuk, belekeverjük a pirospaprikát. Belerakjuk a zúzát, megsózzuk, babérlevéllel és őrölt borssal fűszerezzük. Lefedve félig megfőzzük. A zöldségeket vékony karikákra vágjuk és a zúzához adjuk. Ha megpuhult, beleöntjük a fehérbort és pár percig rotyogtatjuk vele. A tejfölt csomómentesre keverjük a liszttel és a zúzához adjuk. Egyet forralunk rajta.

 

Zöldséges pulykazúza óriás nokedlivel

Egy finom házias ebéd, bármikor hajlandó vagyok megenni :).

Zöldséges pulykazúza óriás nokedlivel

Hozzávalók: 60 dkg pulykazúza, 2 hagyma, 2 sárgarépa, 1 petrezselyem, 1 kis darabka zellergumó, 2 evőkanál mustár, 1 evőkanál cukor, 1,5 paradicsomlé, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 dl tejföl, só, bors, babérlevél.

Elkészítése: A zúzákat alaposan megmossuk majd, sós –babérleveles vízben puhára főzzük. Elég sokáig kell főzni. Amíg fő a zúza, a hagymát apróra vágjuk, a zöldséget meghámozzuk és felaprítjuk. Kevés olajban a hagymát megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a zöldséget és felöntjük a paradicsomlével, fedő alatt puhára pároljuk. Ha szükséges öntünk alá kevés forró vizet időnként. Amikor a zúza megfőtt, leszűrjük és felszeleteljük. Amikor a zöldség megpuhult darabosra törjük (de lehet teljesen pépesre turmixszolni, ki ahogyan szereti).  Hozzáadjuk a mustárt, a karamellizált cukrot, a tejfölt, valamint az apróra vágott petrezselyemzöldet, belerakjuk a zúzát és összeforraljuk. Borssal és sóval ízesítjük. Hagyományos nokedlitésztát kavarunk és kanállal nagyobb darabokban szaggatjuk bele a forró vízbe.

 

Töltött zsemle

 

És akkor jöjjön egy gyors ebéd már megint 🙂 Azért választottam a zsemlés változatot, mert nem készítettem köretet a zúzapaprikás mellé. Szerintem nagyon finom volt!
 

 

Zúzapaprikás óriászsemlében

Hagyományos paprikást készítettem a csirkezúzából (fél kg), majd 3 óriási barna zsemle tetejét levágtam, belsejüket kiszedtem és megtöltöttem a zúzapaprikással. A tetejét megszórtam reszelt sajttal és 200 fokos előmelegített sütőben kb. 10 percig sütöttem, amíg a zsemle megpirult és ropogós lett.