Édesburgonyás- telemeás lepény

5045k

Gyors harapnivaló, vendégvárásra is kitűnő.

Édesburgonyás- telemeás lepény

Hozzávalók: 2 darab édesburgonya, 40 dkg fagyasztott leveles tészta, 1 tojás, 1,5 dl tejföl, 10 dkg telemea sajt, tökmag, 2 cikk fokhagyma

Elkészítése: Az édesburgonyát meghámozzuk és vékonyra szeleteljük, majd pár percig forró vízben pároljuk. A leveles tésztát kiolvasztjuk, lisztezett felületen kinyújtjuk. 8×16 cm-es téglalapokra vágjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk. A tésztalapokat megkenjük a felvert tojással, majd egy kenőkéssel rákenjük a fokhagymás tejfölt is, úgy, hogy a szélén hagyunk fél cm-es keretet. Az édesburgonyával kirakjuk a lapokat, a széleket üresen hagyva. Megsózzuk, megborsozzuk, elosztjuk rajtuk a telemeát, majd megszórjuk tökmaggal. A széleket óvatosan visszahajtjuk, és az előmelegített 200 fokos sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük.

 

Olajbogyós – telemeás muffin

Ez a sós muffin reggelire ilyenkor tavasszal zöldhagymával és retekkel nagyon finom.  

Olajbogyós – telemeás muffin

Hozzávalók: 25 dkg finomliszt, 2 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál szódabikarbóna, 0,5 dl olívaolaj, 2,5 dkg vaj, 2 tojás, 2 dl joghurt, 20 dkg telemea vagy fetasajt, 20 dkg fekete olajbogyó, őrölt bors, bazsalikom, oregánó ízlés szerint.
Elkészítése: A muffin sütő mélyedéseit kivajazzuk, vagy papír kapszlival kibéleljük. Egy tálban a lisztet a sütőporral, a szódabikarbónával, a fűszerekkel és a borssal összekeverjük. Egy másik tálban a tojásokat, a joghurttal, az olvasztott vajjal, az olajjal elkeverjük és utána hozzáadunk 15 dkg felkockázott sajtot és a 15 dkg felkarikázott olajbogyót. Végül a két masszát összekeverjük és a muffin sütő mélyedéseibe adagoljuk. Mindegyik muffin tetejére tehetünk 1-2 karika olajbogyót és egy kocka sajtot. Előmelegített sütőben közepes lángon 25-30 percig sütjük.

Tepertős-telemeás tekercs

Még blogolásom kezdetén felraktam egyik nagy kedvencünket, a sonkás tekercset, amit azóta már nagyon sok féle variációba elkészítettem. Bárhová vittem ilyent, vagy bárkit kínáltam eddig vele mindenki nagyon szerette és receptet követelt.
Mivel a hétvége a maradék hasznosítás jegyében telt, így a maradék libatepertőnek is ki kellett találni a helyét a heti ennivalónk között. Néha rám jön, és minden maradékot a hűtőmből felszámolok. A férjem nagy kedvence ez a tekercs, ha megkérdezem, mit süssek mindig az a válasz, hogy sonkás tekercset. Tőle származik az ötlet,  hogy süssek tepertős tekercset.  Igaz ugyan, nem az a diétás kategória, de nagyon finom, és nem mellékesen a gyerekek is szeretik.
Tepertős-telemeás tekercs

Hozzávalók: 1/2 kg liszt (+1-2 kanál), 3 dl tej, 2,5 dkg élesztő, 1/2 evőkanál cukor, só ízlés szerint, 1 tojás, 1/2 dl olaj.
Töltelék: 5 dkg vaj, 4-5 evőkanál darált töpörtyű (lehet több is aki akár), 20 dkg telemea vagy feta sajt,1 fej lilahagyma apróra vágva.
Elkészítése: Az élesztőt cukros-langyos tejben felfuttatjuk, majd a többi hozzávalóval összegyúrjuk, ruganyos tésztát kapunk. Dagasztjuk, kelesztjük, majd két részre osztjuk és téglalap alakúra nyújtjuk. A töltelékhez a vajat a tepertővel összekeverjük, megkenjük vele a kisodort tésztát, megszórjuk sajttal és lilahagymával, majd utána, mint a kalácsot feltekerjük. Trapéz alakúra szeleteljük. Tojással lekenjük, és köménymaggal megszórjuk. Előmelegített sütőben 30-40 percet sütjük.

Leveles pogácsa

Egyik nagy kedvencem a telemeás pogácsa. Ezúttal másként készítettem, más recept és más módszer. Háromszor hajtogattam, hogy legyen szép leveles. Nagyon finom lett és így sokkal jobban érződik a sajt benne!

Telemeás-túrós leveles pogácsa

Hozzávalók: 20 dkg (tehén) túró, 1 dl tejföl, 1 tojás, 1 dl tej, 3 dkg élesztő, 50 dkg liszt, 15 dkg puha vaj, 1 evőkanál só, fél dl olaj
Töltelék: 30 dkg reszelt telemea vagy feta sajt
A pogácsák tetejére: egy tojás, lenmag

Elkészítés: A hozzávalókat kenyérsütő gépben rakjuk, dagasztjuk, kelesztjük. Ha nincs gépünk, akkor az élesztőt langyos, cukros tejben felfuttatjuk. A túrót összekeverjük a puha vajjal, a tojással, a tejföllel, a sóval és az élesztős tejjel, majd hozzáadjuk a lisztet, puha tésztát gyúrunk (ha úgy látjuk szükségesnek, akkor adhatunk hozzá még kevés lisztet). A tésztát egy óráig letakarva kelesztjük. A tésztát téglalap alakúra nyújtjuk és megszórjuk a telemea egyharmadával, majd hajtogatjuk. A hajtogatást valamint a sajttal megszórást összesen háromszor végezzük el úgy, hogy közöttük 15-20 percig pihentetjük a tésztát. Végül megint téglalappá nyújtjuk (másfél centi vastagságúra), pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk vagy négyzetekre vágjuk és sütőpapírral bélelt tepsibe rendezzük. A tetejüket megkenjük tojással, megszórjuk reszelt lenmaggal és előmelegített 190 fokos sütőben 20 perc alatt készre sütjük.

Itt egy link: leveles pogácsa hajtogatása