Zöldbabkrém

9671k

Nagyon finom nyári kennivaló.

Zöldbabkrém

Hozzávalók: 50 dkg zöldbab, 1 konzerv hámozott paradicsom vagy 5 darab friss paradicsom, 1 fej hagyma, 2 cikk fokhagyma, szárított oregánó, bazsalikom, kakukkfű ízlés szerint, kevés olaj, só, bors.

Elkészítése:  A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, apróra vágjuk és kevés olajban Hozzáadjuk a megpucolt, megmosott, darabokra tördelt zöldbabot és a megmosott, meghámozott kockára vágott paradicsomot. Fűszerezzük. Fedő alatt lassú tűzön puhára főzzük. Ha szükséges, pótoljuk a folyadékot vízzel. Amikor megfőtt és a leve is elfőtt, botmixerrel pürésítjük. Behűtjük és pirítóssal tálaljuk.

Zöldhagymás túrókrém

9010k

Egy finom és gyors kennivaló.

Zöldhagymás túrókrém

Hozzávalók: 25 dkg tehéntúró, 3 evőkanál tejföl, 1 evőkanál édes mustár, 2 szál zöldhagyma, 6 darab apró paradicsom, só, fehér bors,  kevés citromlé.

Elkészítése: A zöldhagymát apróra vágjuk, a paradicsomot is kisebb darabokra vágjuk. A túrót a tejföllel simára keverjük, majd hozzáadjuk a zöldségeket, mustárral, borssal és sóval ízesítjük. Citromlével ízesítjük és pár órára hűtőbe rakjuk, hogy érjenek össze az ízek.

Mungóbabos padlizsánkrém

8940k

A padlizsánkrémnek is ezeregy fajtáját kipróbáltjuk, ezúttal én mungóbabbal társítottam  

Mungóbabos padlizsánkrém

Hozzávalók: 2 padlizsán, 10 dkg mungóbab, 1 fej hagyma, 1 tojásból majonéz (tojássárga, mustár, olaj), só, bors, citromlé. 

Elkészítése: A babot sós vízben puhára főzzük majd leszűrjük.  A padlizsánt megmossuk és sütőben megsütjük, majd vizes kézzel meghámozzuk. A belsejét kikaparjuk, összeturmixoljuk a mungóbabbal, sóval és borssal ízesítjük, majd hozzáadjuk majonézet és krémesre kavarjuk. Citromlével ízesítjük.

Zöldhagymás humusz

7949k

Humusz zöldhagymával felturbózva. Nagyon finom mártogatós vagy kennivaló.

Zöldhagymás humusz

Hozzávalók: 20 dkg előfőzött csicseriborsó (konzerv is lehet), 3 szál zöldhagyma, 1 marék petrezselyemzöld, 2 cikk fokhagyma, fél zöldcitrom leve, só, bors, 1 evőkanál szezámkrém, kevés olívaolaj.Elkészítése: A hagymát megpucoljuk, majd karikára vágjuk, a fokhagymát szintén megpucoljuk, és apróra vágjuk. A petrezselyemzöldet darabokra tépkedjük. A hagymákat és a petrezselyemzöldet a csicseriborsóval együtt egy mély tálba rakjuk, majd botturmixal pépesítjük. Ezután hozzáadjuk a szezámkrémet, a lime levét, sózzuk és borsozzuk ízlés szerint. Behűtjük, hogy érjenek össze az ízek és pirítóssal fogyasztjuk.

 

Kelkáposztás avokádókrém

Szeretem a kelkáposzta ízét, a káposztafélék közül ez a kedvencem. Ezúttal az avokádókrémbe rejtettem el belőle, nagyon izgalmas kennivaló, mártogató kerekedett ki belőle. 

7825k

Kelkáposztás avokádókrém

Hozzávalók: 3 – 4 nagy levél kelkáposzta, 1 darab  érett avokádó, fél zöld citrom leve, só, 1 fej lila hagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, ízlés szerint szárított csilipaprika (elhagyható), őrölt bors ízlés szerint, olívaolaj.

Elkészítése: A kelkáposzta leveleit megmossuk, megsózzuk és egy kicsit állni hagyjuk. Ezután leitatjuk róla a vizet, és tenyerünkben megdörzsöljük a leveleket, majd kisebb darabokra csipkedjük. A hagymát megpucoljuk és darabokra vágjuk, az avokádót meghámozzuk, és szintén darabokra vágjuk. Késes aprítóba tesszük mindhárom hozzávalót, locsolunk hozzá kevés olívaolajat majd turmixszoljuk, végül ízesítjük citromlével, petrezselyemzölddel, sóval, borssal és csilipaprikával.

Gombás lencsepástétom

7489k

Húsmentes, házi pástétom, kiváló reggelire vagy uzsonnára.

Gombás lencsepástétom

Hozzávalók: 15 dkg barna csiperke gomba, 1 kis fej hagyma, 4 cikk fokhagyma, 20 dkg lencse, őrölt kömény, só, bors, 1 evőkanál mustár, 1 babérlevél, citromlé ízlés szerint, 5 dkg vaj, kevés olaj, 1 marék petrezselyemzöld a tálaláshoz.

Elkészítése: A lencsét sós, babérleveles vízben megfőzzük, majd leszűrjük. Egy serpenyőben kevés olajon megpirítjuk a két féle hagymát apróra vágva, majd hozzáadjuk a felszeletelt gombát és 5 percig pároljuk. A párolt gombát a lencsével, a mustárral és a fűszerekkel összekavarjuk, majd pürésítjük. Végül citromlével és vajjal gazdagítjuk. Pirítóssal, petrezselyemzölddel tálaljuk.  

Kukoricás tonhalkrém

Gyorsan készíthető és gyorsan fogy :).

Kukoricás tonhalkrém

Hozzávalók: 320 g tonhal konzerv, 1 kis doboz csemege kukorica, 10 dkg ricotta vagy vajkrém, 1 fej hagyma, 1 evőkanál mustár, citromlé, só, bors.

Elkészítése:  A tonhal konzervet és a kukoricát lecsöpögtetjük. A hagymát meghámozzuk és apróra vágjuk. A  kukorica kivételével mindent egy tálba rakunk, és összeturmixszoljuk. Ezután belekeverjük a kukoricát.