Pácolt csirkecombos reggeli szendvics

csirkecombos3

A májusi Erdélyi Konyhában megjelent vezércikkem egy részét osztom meg itt, majd utána egy olyan szendvicsreceptet, amit az én kedves kicsi fiam készített.

Anyának lenni jó!

A konyhában is. Májusról automatikusan az anyák napja jut eszembe. Mióta édesanya vagyok, és nem csak nő, megváltozott az életem. Az édesanyává válás sok örömteli pillanattal ajándékoz meg bennünket, viszont ezzel együtt a felelősségünk is nő, és a feladataink is megszaporodnak. Vannak nehezebb és könnyebb időszakok mindenki életében, de mindig fontos szem előtt tartanunk, hogy megéri.

Én is, mint ahogy sok más édesanya, akkor kezdtem el konyhatündérkedni, amikor megszületett az első gyermekem. Onnantól kezdve egyáltalán nem volt mindegy, miből főzök, hogyan főzök, mit eszik a család. A gyerek születése tudatosabbá tesz minket, jobban figyelünk az étkezésre, arra, hogy mit vásárolunk, és hogyan használjuk fel. Ez is egy extra pozitív hatása a gyerekvállalásnak, még ha több feladatot ró a nyakunkba, akkor is. Ugyanis a tudatosságból még rossz dolog nem született, és a saját emberi fejlődésünket szolgálja elsősorban. Hiszem azt, hogy aki szeretettel készíti az ennivalót a családjának, annak öröme származik belőle. A szeretetteljes főzésből finom ételek születnek, ami összehozza a családot is az asztal köré. A finom ebédek, a jól elkészített ételek mély nyomot hagynak bennünk.

Amikor édesanyámra gondolok, gyakran asszociálok a finom ételeire, hiszen a gyerekkoromból hozott élmények között sok olyan van, ami finom vasárnapi ebédeket, hétköznapi vacsorákat, vagy esetleg a reggeli rántottát juttatja eszembe. Olyan paprikás csirkét vagy salátalevest, amilyent édesanyám készít, máshol nem ettem. Azóta is úgy gondolom, hogy ő főz a legjobban a világon. Amikor az ő főztjét kóstolhatom, az számomra egy ünnep, nemcsak azért, mert nem én főztem, hanem mert az, amit ő főz, az az igazi.  Fiatalasszony koromban többször is megkérdeztem, mi a jó paprikás csirke titka, el is magyarázta jó részletesen, és én hűen követtem utasításait, de nem olyan lett, mint az övé. Mindannyian az édesanyánk főztje után epedezünk egész életünkben, azokat az ízeket csakis otthon kapjuk meg, mi magunk is rendszerint csak majdnem, de pontos mását nem tudjuk reprodukálni. Az igazi édesanya egy ízvilágot is ad a gyereke számára, ami egy életen át elkíséri, beleégeti magát az ízlelőbimbóinkba.

Kedves anyukák, úgy gondolom, ez a szerep is nekünk jutott,  hogy gyerekeink számára megteremtsük azt az ízvilágot, amelyről mi fogunk nekik eszükbe jutni. Ez is egy nemes feladat, a mindennapi táplálékot biztosítani családtagjaink számára, gondoskodni arról, hogy egészséges ételeket fogyasszunk, és megismertetni a különböző ételekkel gyerekeinket. Főzzünk bártan, színesen, változatosan és gazdagon. Minél többféle ételt készítünk gyerekeink számára, annál gazdagabb ízvilággal ismertetjük meg őket.

Pácolt csirkecombos reggeli szendvics

Hozzávalók 2 személyre: 1 egész kicsontozott csirkecomb, a páchoz: 2 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál fokhagymapor, egy-egy késhegynyi: őrölt kömény, őrölt koriander, őrölt gyömbér és őrölt fahéj, 1 teáskanál oregánó, só, bors; további hozzávalók: 2,5 dkg vaj, jégsaláta, 2-2 apró paradicsom személyenként, 2-2 szelet kenyér személyenként; az öntethez: 2 dl tejföl, 1 mokkáskanál fűszerpaprika, 1 mokkáskanál fokhagymapor, kevés citromlé, só, bors.

Elkészítése: A csirkecombot előző este bepácoljuk. Megmossuk a húst és apró kockára vágjuk, majd az olívaolaj és a fűszerek keverékével összevegyítjük. Lefödve reggelig hűtőben tartjuk. Másnap egy serpenyőben megsütjük a húskockákat. Az öntethez valókat összekeverjük. A kenyérszeleteket megkenjük vajjal, ráhelyezünk valamennyit a húsból, majd aprított jégsaláta, öntet és paradicsom kerül rá.

Tzatzikis császárszalonnás melegszendvics

8668K

Az én kisebbik fiam újabban sokat ügyeskedik a konyhában, ez az egyik általa készített melegszendvics. 

Tzatzikis császárszalonnás melegszendvics

Hozzávalók 2 személyre: 10 dkg császárszalonna, 1 fej lila hagyma, 2 evőkanál parmezán sajt, 1 marék metélőhagyma, 1 bagett, a tzatzikihez: fél kígyóuborka, só, 1 evőkanál olívaolaj, 1 cikk fokhagyma, 2,5 dl görög joghurt, 1/2 csokor kapor, kevés citromlé.

Előző este elkészítjük a tzatzikit. Az uborkát megmossuk és lereszeljük. Besózzuk, és kis ideig hűtőben pihentetjük. Ezután a lecsöpögött uborkát papírtörlőre szedjük, és leszárítjuk. Egy nagy tálban összekeverjük az olívaolajat a zúzott fokhagymával, majd hozzáadjuk az uborkát és a görög joghurtot. Ízlés szerint citromlével és felaprított kaporral ízesítjük. Lehűtve kínáljuk. Másnap egy serpenyőben megpirítjuk a császárszalonnát, majd ugyanebben a serpenyőben a hosszában és széltében kettévágott bagettet is megpirítjuk. A bagett szeleteket megkenjük vékonyan tzatzikivel megszórjuk parmezán sajttal, majd ráhelyezünk a baconból, majd alaposan megpakoljuk tzatzikivel a tetejét. Végül metélőhagymával megszórjuk.

 

Lazacburger

8016k

 

Nálunk nagy sikert aratott ez a finom szendvics.

Lazacburger

Hozzávalók: 40 dkg lazacfilé, 2 szál zöldhagyma, 2 cikk fokhagyma, 1 evőkanál citromlé, 1 tojás, 1 kifli vagy zsemle, kevés tej, só, bors, pici olaj; további hozzávalók: cheddar sajt, lila hagyma, paradicsom, fejes saláta, majonéz, mustár, zsemle.

Elkészítése: A halpogácsákhoz a lazacot késes aprítóba tesszük, durvára aprítjuk. Hozzáadjuk a finomra vágott zöldhagymát, a zúzott fokhagymát, a citromlevet, a tojást, és a tejbe áztatott és kicsavart zsemlét. Sózzuk és borsozzuk, és néhány fordulattal összekeverjük. A masszából féltenyérnyi pogácsákat formázunk, és icipici olajon, grill serpenyőben mindkét oldalukon 2-3 perc alatt megsütjük.  Ezután ízlésünk szerint összeállítjuk a burgert, a többi hozzávaló felhasználásával.

Almás-cheddar sajtos melegszendvics

7458k

Ez egy érdekes ízvilágú szendvics, ínyenceknek ajánlom.

Almás-cheddar sajtos melegszendvics

Hozzávalók 2 szendvicshez: 4 szelet kenyér, 3 dkg vaj, 4 evőkanál méz, ¼ mokkáskanál fahéj, 1 alma, 4 szelet cheddar sajt, 2 teáskanál édes chiliszósz, 1/2 maréknyi rukkola

Elkészítése: A mézet és a fahéjat összekeverjük. A kenyérszeletek mindkét oldalát megkenjük vajjal, azután a fahéjas mézzel. Egy teflon serpenyőt felhevítünk, majd mindegyik kenyérszeletet megpirítjuk benne. 2 szelet kenyeret benne hagyunk, ráteszünk egy-egy szelet sajtot, arra teszünk almacikkeket, majd mindegyikre 1-1 teáskanálnyi édes chiliszószt. Erre jön egy adag rukkola, majd még egy szelet sajt, és a tetejére a félretett kenyérszeletek. Sütés közben egyszer megfordítjuk óvatosan a kenyereket, amíg a sajt megolvad.

 

Tojáskrémes tortilla szendvics

7153k

 

Reggelire ajánlom, finom és különleges.

Tojáskrémes tortilla szendvics

Hozzávalók: 3 tojás, 1 kis fej lila hagyma, 1 dl tejföl, 1 teáskanál mustár, 1 evőkanál petrezselyemzöld aprítva, 1 evőkanál vaj, só, bors, kevés citromlé, 4 darab tortilla lap, császárszalonna szeletek, parmezán sajt, paradicsom és paprika.

Elkészítése: A tojásokat keményre főzzük, majd botturmixszal pépesítjük, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, a tejfölt, a mustárt és a puha vajat. Sózzuk, borsozzuk, citromlével és petrezselyemzölddel ízesítjük. A szalonna szeleteket egy száraz serpenyőben megpirítjuk. A tortilla lapok mindkét oldalát palacsintasütőben megpirítjuk fél perc alatt, rákenjük a tojáskrémet, ráhelyezünk egy-egy szelet pirított szalonnát, megszórjuk sajttal, teszünk rá zöldséget és félbe hajtjuk. Végül összepirítjuk.

Céklaburger

6846k

Húsmentes, őszi burger. Kiváló alternatívája az húsos változatnak.

Céklaburger

Hozzávalók: 1 közepes fej cékla, 1 tojás, ¾ bögre apró szemű zabpehely, vagy zabkorpa, 5 dkg telemea sajt, 2 cikk fokhagyma, só, bors, olaj a sütéshez.

Elkészítése: A céklát meghámozzuk és lereszeljük. Összekeverjük a tojással és a zabpehellyel. A fokhagymát megpucoljuk és hozzáadjuk zúzva a céklához, majd belekerül az összetört telemea sajt és ízlés szerint sózzuk és borsozzuk. Jól összedolgozzuk és 30 percet állni hagyjuk. Ezután a masszából szép burgerformákat gyúrunk, és kevés olajban kisütjük. A burger összeállításához ízlésünknek megfelelően használhatunk bármilyen zöldséget, sajtot és szószt.

Avokádós-tojásos melegszendvics

6794k

Ez egy érdekes szendvics, amiben az avokádót sütve fogyasztjuk. A hozzávalókat lehet variálni, zöldségeket is használhatunk az elkészítéséhez.

Avokádós-tojásos melegszendvics

Hozzávalók 4 személyre: 8 szelet kenyér, 2 darab érett avokádó, 8 darab tojás, 20 dkg cheddar sajt, 20 dkg császárszalonna, olaj, só, bors, petrezselyemzöld.

Elkészítése: Az avokádókat két fele vágjuk, a magját kiszedjük, majd hosszanti irányban lyukkal a közepén felszeleteljük. A kenyérszeletek közepét kivágjuk, majd egy serpenyőbe kevés olajat hevítünk, belerakjuk a kenyeret, megpirítjuk egyik felét és megfordítjuk. Amikor megfordítottuk belehelyezzük a közepébe az avokádó szeletet, majd ráütünk egy tojást, sózzuk és borsozzuk. A kenyérszeletet megszórjuk körbe sajttal és fedő alatt addig sütjük, amíg a tojás elkészül tükörtojásnak megfelelően. Egy másik serpenyőben a szalonnát megpirítjuk, és szendvics mellé kínáljuk. Tálaláskor a szendvicset megszórjuk petrezselyemzölddel.