Sós sajttorta 

7355k

Sajttortát készíthetünk sósan is, íme egy lehetőség.

Sós sajttorta 

Hozzávalók a tésztához: 20 dkg sós darált keksz, 13 dkg vaj; a töltelékhez: 20 dkg sajt (lehet fele ebből füstölt is akár), 2 dl tejföl, 3 tojás, 1 evőkanál mustár, ízlés szerint só, bors, 1 csokor petrezselyemzöld, rukkola és sonka a díszítéshez.

Elkészítése:  A kekszet a puha vajjal összegyúrjuk morzsásra és egy tortaforma aljába nyomkodjuk. A tojást habosra keverjük a fűszerekkel, a mustárral és a tejföllel, a sajtot lereszeljük, beleforgatjuk a tojásos masszába. Ráöntjük a sajtos tölteléket  a kekszes alapra és előmelegített sütőben, kb. 180 fokon, 40-45 perc alatt pirosra sütjük. Akkor van kész, ha a közepébe szúrt fogpiszkálóra, már nem ragad a massza. Tortaszerűen felvágjuk, rukkolával és sonkatekercsekkel díszítjük. 

Camembert sajt tésztába sütve

5643k

A sült camembert nagyon ízletes, ha becsomagoljuk leveles tésztába, akkor kívül roppanós ízt kapunk, belül pedig egy kellemesen lágy, krémes állagú sajtot fogyaszthatunk. 

Camembert sajt tésztába sütve

Hozzávalók: 1 darab kör vagy ovális alakú camembert sajt, 15 dkg fagyasztott leveles tészta, 1 marék friss zsálya, 1 tojás, 5 dkg vaj, só.

Elkészítése: A leveles tésztát kinyújtjuk, majd belecsomagoljuk a sajtot. Lekenjük felvert tojással a tésztát. Egy hőálló edénybe rakjuk, alufóliával lefödjük és előmelegített sütőbe rakjuk. Közben a zsálya felét felaprítjuk, összekeverjük a vaj felével. Megsózzuk. 15 perc sütés után a sajt tetejéről levesszük a fóliát és megkenjük a zsályás vajjal és további 15 percig sütjük. A maradék vajat egy serpenyőben barnára pirítjuk, majd belerakjuk a maradék zsályaleveleket. Megpirítjuk. Az elkészült sült sajt tetejére rakjuk a megpirított zsályaleveleket.

 

Pácolt, grillezett sajt

5535k

A grillezett sajt rendkívül finom, amit akár otthon is grillserpenyőben vagy a szabadban is elkészíthetünk. Könnyű elkészíteni, látványos és ízletes. A sajtokat nyugodtan be is pácolhatjuk. Íme, egy lehetőség.

Pácolt, grillezett sajt

Hozzávalók: 25 dkg gouda sajt (ujjnyi vastag szeletekre vágva), 1,5 dl olívaolaj, 2 teáskanál szárított oregánó, 5-6 levél friss bazsalikom, 2 cikk fokhagyma, 1 teáskanál friss kakukkfű, őrölt bors, kevés szárított chili paprika.

Elkészítése: A sajtot egy mély tálba vagy edénybe rakjuk. Hozzáadjuk az oregánót, a bazsalikomot, a kakukkfüvet, a fokhagymát szeletekre vágva és felöntjük, annyi olajjal amennyi ellepi. Végül megszórjuk őrölt borssal és chili paprikával. Az edényt letakarjuk és legalább 1 napig hagyjuk a hűtőben érni. Másnap száraz grillserpenyőben mindkét oldalát megpirítjuk a sajtoknak. Friss salátával fogyasztjuk.

Feta sajtos-mandulás pogácsa

Rég nem sütöttem pogácsát, éppen itt volt az ideje egy kis sós rágcsálnivalónak.  Bármilyen magot tehetünk a tetejére a mandula helyett.

Feta sajtos-mandulás pogácsa

Hozzávalók: 0,5 kg feta sajt, 25 dkg vaj, 2 dl tejföl, 3 tojássárgája, liszt, kevés só; a  tetejére: 1 tojás a kenegetéshez és mandulabél.

Elkészítése:  A hozzávalókat egy tálba rakjuk, és annyi liszttel gyúrjuk össze, hogy jól nyújtható tészta legyen. Ujjnyi vastagra nyújtjuk és szaggatjuk, tojással lekenjük és mandulát teszünk a közepébe. Sütőpapírral bélelt tepsiben 200 fokon addig sütjük, amíg a tetejük szépen megpirul.