Nyári szederleves

2390k

Nemcsak szép ez a leves, hanem finom is.

Nyári szederleves

Hozzávalók: 40 dkg szeder, 3 dl sűrített tej (2 üveggel), 2 (bio) narancs leve és héja, őrölt fahéj, őrölt kardamom, ízlés szerint eritrit.

Elkészítése: A szedret megtisztítjuk, néhány szép szemet félreteszünk a tálaláshoz. A narancsot forró, folyó víz alatt kefével megsikáljuk, lereszeljük a héját. A szedret a sűrített tejjel, a narancslével, a héjával, a fűszerekkel és az eritrittel együtt habosra turmixoljuk. 1-2 órára behűtjük. Tálalás előtt  a félretett szederszemekkel díszítve tálaljuk.

Vegán pacalleves

2348k

Ez egy hamis pacalleves, azok számára, akik nem esznek húst. Ráadásul vegán verzióban is el lehet készíteni, így is nagyon finom leves a végeredmény.

Vegán pacalleves

Hozzávalók: 50 dkg laskagomba, 3 sárgarépa, 2 dl növényi tejszín (vagy  rizstej+kevés teljes kiőrlésű liszt), 1 evőkanál mustár, 5 cikk fokhagyma, 3 evőkanál olaj, só, bors, citromlé, petrezselyemzöld.

Elkészítése: A sárgarépát megpucoljuk és apró lyukú reszelőn lereszeljük, majd az olajon megdinszteljük. Mikor megvan, megszórjuk sóval és borssal és felöntjük vízzel, majd hozzáadjuk a csíkokra vágott laskagombát. A fokhagymát megpucoljuk, áttörjük és a leveshez adjuk. Mikor a gomba megfőtt, a levest félrehúzzuk a lángról, beleöntjük a növényi tejszínt (cukormentes) és a mustárt.  Citromlével ízesítjük és apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk.

Nyers-vegán kókusztejes nyári gyümölcsleves

2303k

Gyors és finom nyári leves, behűtve az igazi.

Nyers-vegán kókusztejes nyári gyümölcsleves

Hozzávalók: 50 dkg szilva, 50 dkg sárgabarack, 1 konzerv kókusztej, 2 dl növényi tejszín, ízlés szerint eritrit, kókuszpehely.

Elkészítése:  A gyümölcsöt megmossuk, kimagozzuk, majd egy turmixgépbe rakjuk a kókusztejjel és a tejszínnel együtt. Hozzáadunk ízlés szerint kevés édesítőt, majd pépesre-krémesre turmixszoljuk. Behűtjük. Tálaláskor adhatunk hozzá kókuszpehelyt valamint friss gyümölcsöt.

 

Nyers spárgaleves

1816k

A spárga szerintem frissen, zsengén, nyersen berágcsálva a legjobb. Mindkét fiamnak úgy ízlik a legjobban, megtisztítva, nyersen beropogtatva, mint a sárgarépát. Így hát nyers leves formájában sem lehet rossz, hiszen már nem egyszer készítettem nyers levest, más zöldségekből is.

Nyers spárgaleves

Hozzávalók: 50 dkg zöld zsenge spárga, 2 -2,5 dl főzőtejszín (vegánoknak lehet valamilyen növényi tej pl. rizstej vagy kókusztej), 1 marék áztatott kesudió, fél citrom leve, ízlés szerint fokhagymapor, só, a tálaláshoz darabosra tört mandula, pár csepp dióolaj.

Elkészítése:  A spárgát megtisztítjuk, megmossuk alaposan, majd kesudióval, a tejszínnel együtt botturmix segítségével turmixszoljuk. Citromlével, fokhagymaporral és sóval ízesítjük. Ha túl sűrűnek érezzük, tehetünk hozzá még kevés vizet/tejszínt. Behűtjük. Tálaláskor darabos mandulával és dióolajjal fogyasztjuk.

Medvehagymás padlizsán krémleves

1479k

Megjött a medvehagyma szezon is végre, nagyon szeretem.

Mindenhez is nagyon finom :).

Medvehagymás padlizsán krémleves

Hozzávalók: 3 nagyobb padlizsán, 1 fej hagyma, 2 fokhagyma szár, 1,5 kötés medvehagyma, 1 evőkanál házi ételízesítő, 1/2 citrom leve, kevés olívaolaj, só.

Elkészítése: A padlizsánokat megszurkáljuk, és sütőlapon sütőben megsütjük. Ha megsült lehámozzuk a héját, és egy kanállal kikaparjuk a húst a héjból. Közben a hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, és 1 evőkanál olívaolajon megdinszteljük, hozzáadjuk a padlizsánt, a darabokra tépkedett medvehagymát t valamint az ételízesítőt. Sózzuk, borsozzuk, és takarékon 10 percet főzzük.  A levest botmixerrel pürésítjük Citromlével ízesítjük a végén, ízlés szerint.  Tányérokba merjük, megszórjuk apróra vágott medvehagymával.

Citromos édeskömény krémleves füstölt lazaccal

112kep

Könnyű tavaszias jellegű leves, gyorsan elkészül és finom.

Citromos édeskömény krémleves füstölt lazaccal

Hozzávalók: 2 db édeskömény, 2 darab zöldhagyma, 2 darab paradicsom (közepes), 2 cikk fokhagyma, 2 evőkanál vaj, 2 dl főzőtejszín, 5 dl zöldségalaplé, fejenként 1-1 szelet füstölt lazac, só, bors, 1/2 citrom.

Elkészítése: Minden zöldséget megmosunk és feldaraboljuk. Az édeskömény torzsáját eltávolítjuk. A vajat egy edényben felolvasztjuk, hozzáadjuk a zöldségeket, sózzuk, borsozzuk, felöntjük az alaplével, majd lassú tűzön, fedő alatt pároljuk addig, amíg az édeskömény megpuhul. Végül hozzáadjuk a tejszínt és citromlével ízesítjük.  Füstölt lazaccal és az édeskömény felaprított zöldjével tálaljuk.

Zöld leves avokádóval és pirított kolbászkarikákkal

1017k

 

Egy általam kitalált leveskombináció. Császárszalonnával lehetne helyettesíteni a kolbászt (annak aki nem szereti a kolbászt).

Zöld leves avokádóval és pirított kolbászkarikákkal

Hozzávalók: 1 szál póréhagyma, 2-3 levél kelkáposzta, 2 szál zöldhagyma, 5 dkg vaj, 1 érett avokádó, 1,5 dl tejszín, só, őrölt bors és szerecsendió, kolbász.

Elkészítése: A hagymákat megpucoljuk és megmossuk a kelkáposztával együtt. Egy edényben felhevítjük a vajat, majd hozzáadjuk a zöldséget, majd megforgatjuk a vajban, felöntjük vízzel fűszerezzük és puhára főzzük. Amikor puha az avokádót meghámozzuk és a húsát beledaraboljuk a levesbe. Összeturmixszoljuk, tejszínnel elkavarjuk és pirított kolbászkarikákkal tálaljuk.