Fokhagymás-magos mustár

A házi készítésű mustárról tudni kell, hogy elkészítésekor nagyon intenzív íze van, amelyet melegítéssel csökkenthetünk, ugyanakkor fogyasztása 2 hét után ajánlott. Hideg helye, üvegben sokáig eláll.

Mustár alaprecept

Hozzávalók: 40 dkg mustárpor (lehet mustármag is, de mivel nehezen lehet porrá darálni, így könnyebb mustárporral dolgozni), ½ dl száraz fehér bor, 1 dl fehérbor ecet; a redukcióhoz: 1 evőkanál őrölt koriander, 1 evőkanál kurkuma, őrölt bors, barna cukor ízlés szerint, só.

Elkészítése: A bort felforraljuk egy edénybe, kevés cukrot adunk hozzá, és kiforraljuk belőle az alkoholt, majd félre rakjuk. A redukcióhoz vízben a kurkumát, a koriandert, az őrölt borsot és ízlés szerint a sót összefőzzük.  Majd hozzáadjuk a bort és a fehér borecetet. Ízlés szerint adhatunk hozzá még cukrot. Ezután keverőtálba rakjuk a mustárport, és fokozatosan hozzáadagoljuk a fűszeres levet, addig kavarjuk és adjuk hozzá a levet amíg megfelelő állagot kapunk. Az így elkészített alapreceptet üvegekbe adagolhatjuk, de további hozzávalókkal különlegesebb mustárokat készíthetünk.

Fokhagymás- magos mustár

Hozzávalók: 1/3 rész alapmustár, 1 cikk fokhagyma, 2 evőkanál mustármag.

Elkészítése: Az alapmustárt egy serpenyőbe rakjuk, és melegítéssel kavargatjuk, hogy csípős ízéből veszítsen. Körül belül 5 perc kavargatás utána levesszük a tűzről, belekavarjuk a zúzott fokhagymát és a mustármagot. Üvegbe töltjük, és egy-két napig állni hagyjuk, amíg a magok megduzzadnak benne.

 

Illatos szilvacstani

A csatni dél-ázsiai eredetű fűszeres szószféleség, sokféle variációban elkészíthető, alapanyagtól függően. Még mindig szilvaszezon van, az alábbi csatni pedig kitűnő gasztroajándék is lehet.

Illatos szilvacstani

Hozzávalók: 50 dkg szilva, 2 fej  lila hagyma, 2 cikk fokhagyma,  fél diónyi reszelt gyömbér, 8 dkg mazsola, 20 dkg méz, 1 teáskanál só, fél  teáskanál római kömény, fél teáskanál kurkuma, fél teáskanál őrölt koriander mag, fél teáskanál kardamom mag, 2 darab csillagánizs, 1 dl vörösborecet,  fél darab chili paprika (elhagyható).

Elkészítése: A szilvát és a hagymát is alaposan megmossuk, a szilvát kimagozzuk, és félbe vágjuk. A hagymát vastag karikákra vágjuk, a gyömbért lerezeljük a nagylyukú reszelőn. A chilit felaprítjuk. Minden hozzávalót az ecet kivételével egy edénybe rakjuk, és időnként megkeverve 30 percig főzzük, ha szükséges öntünk hozzá kevés vizet. A végén hozzáadjuk az ecetet és összefőzzük. Tiszta befőttes üvegbe rakjuk, majd jól lezárjuk. Sült húsok mellé kiváló.

 

Gránátalmás csatni

Karácsonyi gasztroajándéknak kitűnő lehetőség, abban az esetben, ha van egy ínyenc ismerősünk, akit megszeretnénk lepni valami általunk készített finomsággal.

Gránátalmás csatni

Hozzávalók: 1 nagy gránátalma, 2 fej lila hagyma, 1 hüvelykujjnyi gyömbér (friss), 2 evőkanál áfonyalekvár, 1 evőkanál méz, 1 kiskanál szárított chili, 1 csipet só, kevés olívaolaj.

Elkészítése: A hagymát és gyömbért megtisztítjuk, majd mindkettőt finomra vágjuk. A gránátalmát kettévágjuk, a levét kinyomjuk és majd utána a magjait kiszedjük. Egy serpenyőben felhevítjük az olívaolajat, rátesszük a hagymát, a gyömbért, kissé megsózzuk, és addig pirítjuk kevergetve, míg a hagyma üvegessé nem válik. Hozzáadjuk a chilit, a lekvárt, a mézet, a gránátalma levét és magjának háromnegyedét, majd együtt addig pároljuk őket, míg a chutney alapja be nem sűrűsödik. Végül a maradék gránátalma magot is belerakjuk.

 

Fűszeres céklacsatni

Sült húsok mellé kiváló ez a fűszeres szósz, nem utolsó sorban pedig ha szép, csinos üvegbe rakjuk ajándékba is vihetjük kedves ismerőseinknek.

Fűszeres céklacsatni

Hozzávalók:50 dkg céklagumó, 1 fej hagyma, 2 evőkanál cukor, 1 dl vörösbor,  fél teáskanálnyi őrölt chili, fél teáskanál őrölt szerecsendió, fél teáskanál őrölt gyömbér, 1 teáskanál őrölt koriander, 1 teáskanál őrölt római kömény, 1 rúd vanília kikapart belseje, kevés balzsamecet.

Elkészítése: A céklagumókat és a hagymát megpucoljuk, majd kisebb kockára vágjuk. A cukrot karamellizáljuk, majd rádobjuk a céklát és a hagymát, és a vörösborral és balzsamecettel meglocsoljuk. A fűszereket hozzáadjuk, majd lassú tűzön addig főzzük, sűrűn kevergetve, amíg a cékla meg nem puhul és jól be nem sűrűsödik.

Zöldparadicsom csatni

Nagyon finom szósz sült húsok mellé, de akár gasztroajándéknak sem utolsó. Ha valakit meg akarunk lepni valami igazi finomsággal, érdemes kipróbálni, mert megéri!

Zöldparadicsom csatni

Hozzávalók: 1 kg zöld paradicsom, 2 dl víz, 20 dkg cukor, 2 csillagánizs, néhány szem szegfűbors, szegfűszeg, 2 evőkanál balzsamecet.

Elkészítése: A paradicsomot megmossuk, majd kockára vágjuk. Egy lábasban felforraljuk a vizet és a cukrot, hozzáadjuk a csillagánizst, néhány szem szegfűborsot és szegfűszeget, és a balzsamecetet. A szirupot felére beforraljuk, ekkor beletesszük a felvágott paradicsomot. Egy – másfél órán át takarékon főzzük, amíg a leve elfő, és lekvárszerűen besűrűsödik.

 

Narancsdzsem

Érdekes narancsdzsem ez, de csak bio narancsból készítsük, mert héjastól használjuk fel a narancsot. Az íze nagyon jó, szerintem kiváló akár karácsonyi süteményekben is, de kenyérre kenve is. Kicsit a kandírozott narancshéjhoz hasonlít. A recept a Bornemissza Karola recepteskönyvből származik. Klassz gasztroajándék is lehet, és egyedi.

Narancsdzsem

Hozzávalók: 1 kg narancs, 4 citrom, 1 kg cukor.

Elkészítése: A narancsot forró vízben alaposan megmossuk. Majd vékonyan felszeleteljük. Másfél liter hideg vízbe rakjuk, 24 órát ázni hagyjuk. Másnap felfőzzük, és 20 percet főzzük. Újabb 24 órát állni hagyjuk. Ekkor hozzáadjuk a cukrot és a citromlevet, majd addig főzzük, amíg a narancsok teljesen szétfőnek, pürésíthetjük is közben. Kocsonyás lesz az állaga. Tiszta üvegekbe adagoljuk.

Mangószósz (avagy chutney)

Enyhén pikáns, zamatos szósz, amely sült húsok mellé kiváló. Gasztroajándéknak is kitűnő ötlet szerintem.

Mangószósz  (avagy chutney)

Hozzávalók: kb. 3 nagy mangó, 1 nagy vöröshagyma aprítva, 1 csípős paprika magtalanítva és aprítva, 5 dkg gyömbér reszelve, 1 teáskanál curry por, 2,5 dl fehér borecet, 18 dkg cukor.

Elkészítése: A mangót megpucoljuk, a húsát durva darabokra aprítjuk. Egy nagy lábasban felforraljuk a hozzávalókkal együtt, és fél óráig lefedve rotyogtatjuk. Néha megkeverjük, majd 15 perc után, ha túl folyós lenne a keletkezett szirup, lefedés nélkül főzzük tovább. Steril üvegekbe töltjük, felhasználásig hideg helyen tároljuk.