Diós-édesburgonyás fasírt

968k

Diót az ételbe, ez az én januári szlogenem. Nagyon sok jótékony hatása van a diónak, és helyben megterem. Úgy érzem nagyon háttérbe szorítjuk ennek ellenére. Ne csak süteményekbe használjuk, hanem ételekhez, levesekhez, salátákhoz is, aromája még ízletesebbé teszi ételeinket.

Diós-édesburgonyás fasírt

Hozzávalók: 3 darab közepes édesburgonya, 15 evőkanál darált dió, 1 marék petrezselyemzöld, 2 tojás, só, bors, zsemlemorzsa amennyit felvesz, kevés olaj a sütéshez.

Elkészítése: A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk majd villával összetörjük. A többi hozzávalóval összedolgozzuk, majd kis pogácsákat formázunk belőle. Forró olajban kisütjük. Fokhagymás tejfölös szósszal fogyasztjuk.

Kolbászos-baconos édesburgonya leves


310k

Tartalmas és finom leves. Lehet krumplival is készíteni.

Kolbászos-baconos édesburgonya leves

Hozzávalók 4 személyre2 fej hagyma, 3 cikk fokhagyma, 12 dkg húsos szalonna, 1 szál nem paprikás kolbász, 2 darab nagyobb édesburgonya, 1,5 l víz, petrezselyemzöld, 1 kávéskanál borecet, 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, só.

Elkészítése: A szalonnát szeletekre vágjuk és kisütjük, majd egy tálra kiszedjük. A zsírján megpároljuk az apróra vágott hagymát és a fokhagymát. Ha megpárolódott a hagyma, akkor liszttel megszórjuk, kicsit hagyjuk pirulni, majd a vízzel felengedjük. A meghámozott és kockákra vágott édesburgonyát beletesszük. Ha már félig megfőtt a krumpli, akkor hozzáadjuk a karikára szelt kolbászt, tejföllel behabarjuk, fűszerezzük, sózzuk és a levest takarékon hagyjuk gyöngyözni. A végén kis borecettel savanyítjuk és visszarakjuk a bacont.

Csirkemellel töltött édesburgonya

250k

Őszi ebéd, édesburgonyából, finom és laktató.

Csirkemellel töltött édesburgonya

Hozzávalók 4 személyre: 4 nagy édesburgonya, 1 csirkemell filé, 1 fej hagyma, kevés olívaolaj, só, bors, őrölt kömény,  20 dkg füstölt sajt, petrezselyemzöld. 

Elkészítése:  A burgonyát alaposan megmossuk, majd hosszában ketté vágjuk. Egy tűzálló tálba rakjuk, meglocsoljuk az olívaolajjal, megsózzuk és 200 fokos előmelegített sütőben, 35 perc alatt megsütjük. Amíg a batáta sül, egy serpenyőben olívaolajon megpároljuk az apró vágott hagymát, hozzáadjuk a darabokra vágott húst, sózzuk és borsozzuk, ízlés szerint megszórjuk őrölt köménnyel.  Aranybarnára pirítjuk.  Ha a burgonya megsült, egy kanál segítségével kicsit benyomkodjuk a közepét és teszünk rá a húsból, majd a tetejére sajtszeleteket . Kb.  10 percre visszarakjuk a forró sütőbe, hogy a sajt szépen rápiruljon a tetejére. Tálaláskor megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel.

Édesburgonyás- telemeás lepény

5045k

Gyors harapnivaló, vendégvárásra is kitűnő.

Édesburgonyás- telemeás lepény

Hozzávalók: 2 darab édesburgonya, 40 dkg fagyasztott leveles tészta, 1 tojás, 1,5 dl tejföl, 10 dkg telemea sajt, tökmag, 2 cikk fokhagyma

Elkészítése: Az édesburgonyát meghámozzuk és vékonyra szeleteljük, majd pár percig forró vízben pároljuk. A leveles tésztát kiolvasztjuk, lisztezett felületen kinyújtjuk. 8×16 cm-es téglalapokra vágjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk. A tésztalapokat megkenjük a felvert tojással, majd egy kenőkéssel rákenjük a fokhagymás tejfölt is, úgy, hogy a szélén hagyunk fél cm-es keretet. Az édesburgonyával kirakjuk a lapokat, a széleket üresen hagyva. Megsózzuk, megborsozzuk, elosztjuk rajtuk a telemeát, majd megszórjuk tökmaggal. A széleket óvatosan visszahajtjuk, és az előmelegített 200 fokos sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük.

 

Őszi édesburgonya-körte krémleves

 

Kedvenceim a krémlevesek, szerencsére a gyerekeim is szeretik. Ennek a levesnek nemcsak a színe, hanem az íze is őszi. Nagyon szerettük.

Őszi édesburgonya-körte krémleves

Hozzávalók: fél rúd póréhagyma, 2 cikk fokhagyma, 3 darab édesburgonya, 2 darab körte, negyed zellergumó, 2 sárgarépa, 1 evőkanál szárított kakukkfű, fél teáskanál kurkuma, ízlés szerint őrölt szerecsendió, 1,5 dl natúr joghurt, kevés citromlé, só.

Elkészítése: A zöldségeket és a körtét meghámozzuk, majd darabokra vágjuk. Megmossuk és felöntjük vízzel, hozzáadjuk a kakukkfüvet, a szerecsendiót, és a kurkumát. Megsózzuk. Főni tesszük, addig főzzük, amíg megpuhulnak a hozzávalók benne, majd összeturmuxszoljuk. Joghurttal és citromlével ízesítjük.

 

Bárányragu édesburgonyával és aszalt barackkal

Húsvétra készült ez a bárányragu, az aszalt baracktól és az édesburgonyától igazán különleges lett.

Bárányragu édesburgonyával és aszalt barackkal

Hozzávalók: 1 kg bárányhús, kevés olívaolaj, 4 teáskanál római kömény, 4 teáskanál koriandermag, 1 nagy fej hagyma, 5 cikk fokhagyma, só, bors, 1 chili paprika, 20 dkg aszalt barack, 2 szál korianderzöld, 40 dkg hámozott paradicsom konzerv, 30 dkg édesburgonya, 1,5 joghurt.

Elkészítése A hagymát apróra vágjuk, és az olívaolajon üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a felaprított húst, és átpirítjuk. Közben hozzákeverjük a mozsárban megtört köményt, a koriandert, a fokhagymát, a chilit, és felöntjük vízzel. Csendesen főzzük. Megpucoljuk az édesburgonyát, és kockára vágjuk, az aszalt barackot szintén, mindkettőt hozzáadjuk a raguhoz.  Beleöntjük a hámozott paradicsom konzervet is, és fedő alatt puhára pároljuk, végén a joghurtot hozzákeverjük. Tálaláskor a ragut friss korianderrel megszórjuk.

 

Mandarinos sertésszelet édesburgonyával

Szeretjük a hús-gyümölcs kombinációkat, időnként kerül is az asztalra, ezúttal mandarinos verzió készült, de lehet bármilyen más gyümölccsel készíteni.

Mandarinos sertésszelet édesburgonyával

Hozzávalók: 50 dkg karaj, 10 dkg császárszalonna, 1 konzerv mandarin, 15 dkg reszelt sajt, só, bors, olaj, kevés liszt; a körethez: 5 dkg vaj, só, 2-3 darab édesburgonya.
Elkészítése: A karajt felszeleteljük, kiklopfoljuk, sózzuk  és borsozzuk, majd lisztbe forgatjuk és forró olajban hirtelen mindkét oldalát pirosra sütjük. Egy hőálló tálba rakjuk egymás mellé a hússzeleteket, mindegyikre teszünk mandarin szeleteket, bacont kockára vágva, és megszórjuk reszelt sajttal. Körben megpakoljuk édesburgonya kockákkal, megsózzuk és vajat morzsolunk rá. Előmelegített sütőben, alufóliával letakarva készre sütjük.