Tökös minipalacsinta

7099k

Főzőtökből édes palacsintát is készíthetünk, az almás palacsinta mintájára.

Tökös minipalacsinta

Hozzávalók: 1 közepes főzőtök, 2 tojás, 4-5 evőkanál zabpehely,  kb. 5 evőkanál liszt, 2 evőkanál méz, pici só, olaj.

Elkészítése: A tököt meghámozzuk, belsejét kikaparjuk, és lereszeljük, majd a zabpehellyel összekeverjük, és állni hagyjuk, hogy a zabpehely puhuljon meg benne. Ezután hozzáadjuk a tojásokat, a lisztet, a só, és a mézet. Összekavarjuk. Forró olajban evőkanálnyi masszákat teszünk, ellapítjuk kis palacsinta formára és mindkét oldalukat kisütjük. Porcukorral megszórva vagy juharsziruppal leöntve fogyasztjuk.

Mákos-sütőtökös palacsinta

7019k

Az volt a terv, hogy sütőtökös palacsintát süssek, amelynek a tésztája szép aranyló, hát összejött. A hagyományos hígpalacsinta összetevők mellé bekerül az előzetesen sütőben megsütött sütőtök. Nagyon finom lett.

Mákos-sütőtökös palacsinta

Hozzávalók 12 darabhoz: 30 dkg sütőtökpüré, 15 dkg liszt, 3 tojás, pici só, 5 dkg cukor, 2 dl tej, kevés ásványvíz, 2 evőkanál olaj, és olaja a sütéshez; a töltelékhez: 15 dkg darált mák, ízlés szerint cukor, kevés tej.

Elkészítése: A sütőtökpürét a tojásokkal és a liszttel simára keverjük, hozzáadjuk a sót, a cukrot, a tejet, az olajat és kevés ásványvizet. Hígpalacsinta masszára kavarjuk, majd palacsintasütőben 12 palacsintát sütünk belőle. Megkenjük a mákos töltelékkel és feltekerjük. A mákos töltelékhez a darált mákot a cukorral és kevés tejjel összefőzzük.

 

Ribizlis zabpalacsinta

6034k

Laktató és finom nyári reggeli.

Ribizlis zabpalacsinta

Hozzávalók: 20 dkg zabkorpa, 10 dkg teljes kiőrlésű liszt, 1,5 dl tej, kevés ásványvíz, 2 tojás, csipet só, 2 evőkanál barna cukor, 1 teáskanál vanília aroma, 2-3 marék ribizli, repceolaj a sütéshez, juharszirup.

Elkészítése: A korpát a liszttel és a cukorral összevegyítjük, összekeverjük a tojásokkal a tejjel, a vízzel és a vaníliával. Hozzáadjuk a csipet sót, majd végül a ribizlit. Kisebb palacsintasütőben, kevés olajat öntve alá, palacsintákat sütünk ki. Juharsziruppal leöntjük.

Egri gömbpalacsinta 

5858k

Megtetszett ez a palacsinta recept, hát kipróbáltam. Nagyon finom!

Egri gömbpalacsinta 

Hozzávalók: 4 személyre: 8 hígpalacsinta, 15 dkg darált dió, 6 dl tej, 1 maréknyi mazsola, 1 teáskanál rumaroma, 8 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt, 2 tasak vaníliás cukor, 4 tojás; a tetejére ízlés szerint lehet önteni csokoládé vagy karamell szószt (de elhagyható).

Elkészítése: A szokásos módon nyolc hígpalacsintát sütünk. A darált diót 1 dl tejben összefőzzük, 3 evőkanál cukorral, egy tasak vaníliás cukorral, aromával ízesítjük, a mazsolát belekeverjük. A négy előre kisütött palacsintát megtöltjük a diókrémmel, majd a hengereket háromfelé vágjuk. Hármat-hármat belerakunk egy másik palacsintába, s batyut formázunk belőle. A maradék cukrot elkeverjük a tojások sárgájával, majd hozzáadunk két evőkanál lisztet és a másik tasak vaníliás cukrot. Felengedjük fél liter tejjel, s gőz fölött besűrítjük a krémet. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, négy habgömböt formázunk belőle, majd vízben kifőzzük. Tálalás előtt a palacsintabatyuk tetejére tesszük a habot, forró sütőben kissé átpirítjuk, majd rácsorgatjuk a vaníliás öntetet.

Kiflipuding

5668k

Megmaradt iskolai kifli nagyszerű felhasználása.

Kiflipuding

Hozzávalók: 3 iskolai kifli, 3 dl tejszín, 2 dl tej, 5 tojás, ízlés szerint cukor, 1 rúd vanília, kevés barna cukor, csipet só.

Elkészítése: A kifliket karikára vágjuk, és egy tűzálló piteformában elrendezzük. A tojásokat a tejjel, a tejszínnel, a vaníliával, a cukorral és egy csipet sóval elkeverjük. Leöntjük vele a felkarikázott kifliket. Egy kanállal alaposan összeforgatjuk, úgy, hogy a tojásos, tejszínes lé mindenhol egyenletesen átjárja a kifliket. Sütés előtt 20 percig állni hagyjuk. A tetejét megszórjuk barna cukorral, majd 180 fokra előmelegített sütőben 30-40 perc alatt készre sütjük.

Duplán zabpelyhes túrógombóc

5596k

Szeretjük a túrógombócot, ezúttal zabpehellyel készült.

Duplán zabpelyhes túrógombóc

Hozzávalók: 50 dkg túró, 15 dkg apró szemű zabpehely, 2 tojás, 6 dkg porcukor; a morzsához: 3-4 evőkanál olaj, 10-12 evőkanál apró szemű zabpehely, kevés zsemlemorzsa.

Elkészítése: Az áttört túrót összekeverjük a zabpehellyel, a tojással és a porcukorral. Letakarva a masszát 30 percig pihentetjük. Ezután nedves kézzel gombócokat formázunk belőle, és lobogó vízben a felszínre jöveteltől számított 3-4 percig főzzük. Végül szűrőlapáttal kiszedjük és lecsepegtetjük. Serpenyőben olajat hevítünk, és megpirítjuk rajta a zabpehellyel elkevert zsemlemorzsát. Megforgatjuk a keverékben a gombócokat.

Szalonnás, sós túrógombóc

5583k

A túrógombócot nem csak édes, hanem sós változatban is készíthetjük. Íme, egy érdekes és ízes változat.

Szalonnás, sós túrógombóc

Hozzávalók: 50 dkg tehéntúró, 3 tojás, 2 cikk fokhagyma, só, bors, 1 marék petrezselyemzöld, 4 szelet szalonna, 8 dkg búzadara, zsemlemorzsa, kevés olaj; az öntethez: 1,5 dl tejföl, 1 evőkanál ecetes torma.

Elkészítése: A szalonnát kockára vágjuk és egy száraz serpenyőben pörcösre sütjük, majd kivesszük egy tányérra, és hűlni hagyjuk. A túrót villával összetörjük, összekeverjük sóval, borssal, a reszelt fokhagymával, a búzadarával, a tojásokkal és a szalonnapörccel. Végül hozzákavarjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet is. Legalább egy órát hűtőben állni hagyjuk. Ha eleget állt a massza vizet teszünk fel főni, amikor felforrt, megsózzuk. Gombócokat formázunk és a forró vízben kifőzzük. Kevés olajon megpirítjuk a zsemlemorzsát, beleforgatjuk a kifőtt gombócokat. A tejfölt elkavarjuk a tormával és a gombóc mellé tálaljuk.