24 órás teljes kiőrlésű kovászos kenyér

1658

Ez a recept általam kifejlesztett arányokat tartalmaz, a neten sokféle van, jobbnál jobbak, mostanában viszont nekem ez válik be leginkább. Azért 24 órás mert csaknem annyi idő szükséges az elkészítéséhez, a jó kenyérhez idő kell és törődés.

24 órás teljes kiőrlésű kovászos kenyér

Hozzávalók az elő tésztához: 3 evőkanál keményebb állagú teljes kiőrlésű vagy rozskovász, 1,6 dl langyos víz, 14 dkg teljes kiőrlésű liszt; további hozzávalók:  3 dl langyos víz (kb.), 50 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 1 evőkanál só, kevés olaj.

Elkészítése:  Az előtésztához a vízben simára keverjük a kovászt, hozzáadjuk a lisztet, összekeverjük és letakarjuk. Konyhapulton hagyjuk letakarva 12-14 órán át (mondjuk ezt elvégezzük délután 18,00 órakor, és reggelig állni hagyjuk). Másnap az előtésztához adjuk a többi vizet, majd a lisztet és egyneműre gyúrjuk, úgy hogy a vége felé a sót is hozzáadjuk.  Kissé lágy, de nem túl ragadós tésztát  kell kapjunk, amit kézzel megdagasztunk (addig dagasztjuk, amíg a kezünkről leválik, kb. 5 maximum 10 percig, de géppel is dagaszthatjuk). Ezután következik a hajtogatás, amit  legalább háromszor, de még jobb ha négyszer ismételünk meg 30 percenként. A tésztát letakarjuk és félóránként négy oldalról behajtjuk a tésztát, enyhén olajas kézzel. Ezután egy előzetes felmelegített vaslábasba rakjuk és letakarva másfél órát kelesztjük. A sütőt 250 fokra előmelegítjük. Ha megkelt a tészta, tetszés szerint bevágjuk, majd megszórjuk liszttel a tetejét és sütőben fedő alatt 10 percig magas hőfokon sütjük, majd visszavesszük 200 fokra és tovább 45-50 percig sütjük.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s